Szemelvények faliújságokról




Lelki sarok

Advent

"Advent: a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk."
/Pilinszky/

"- Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít - mondta a róka. - Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.
- Jó, jó. De hogyan? - kérdezte a kis herceg.
- Sok-sok türelem kell hozzá - felelte a róka. - Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz...
Másnap visszajött a kis herceg.
- Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. - Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet... Szükség van bizonyos szertartásokra is.
- Mi az, hogy szertartás? - kérdezte a kis herceg.
- Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek - mondta a róka. - Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól. Az én vadászaimnak is megvan például a maguk szertartása. Eszerint minden csütörtökön elmennek táncolni a falubeli lányokkal. Ezért aztán a csütörtök csodálatos nap! Olyankor egészen a szőlőig elsétálok. Ha a vadászok csak úgy akármikor táncolnának, minden nap egyforma lenne, és nekem egyáltalán nem lenne vakációm."
/Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg/




Érzem tehetetlenségemet

Vannak napok, amikor megbénít a tehetetlenség
és kétségbeejt.
Küzdöttem valamiért,
de erősebb volt nálam.
Egy véleményért síkraszálltam,
de be kellett látnom: hiába volt.
Jobbá akartam tenni a világot,
de én sem lettem tőle jobb.

Istenem, bátor akarnék lenni, buzgó,
de elfog a gyöngeség.
Már akkor reszketek a bukástól,
mielőtt bármit elkezdenék.
Mért tűröd ezt?
Persze: sok volt bennem az önzés,
mely igazolást keresett.
Csak a magam igazságát akartam,
ügyeskedtem
magam és a világ előtt.
Ezért megaláztál engem.

Uram,
sikerre szomjazik az ember.
Még a kereszténynek is kell
valami jel,
hogy nem meddő kísérlet
megjavítani magát s a világot.
Vagy talán szerényebb legyek?
De mindenütt
gigászi terveket készítenek.

Ments meg, Uram, a kishitűségtől.
Adj legalább ebben vagy abban egy morzsányi sikert.
Add, hogy megpróbálkozzam megint és megint.
Ahogy Te is megpróbálsz mindent
velünk meg a világgal, évszázadok óta.
tartsd távol tőlem a nagyravágyást,
hogy teljesítményemért megcsodáljanak.

Küldj igaz barátot nekem,
aki buzdít és visszatart,
és bírál és dicsér.
És add nekem minden dolgaimban
az alázatosság szellemét.
Adj szeretetet és reményt.
Mert a Te sikered jelképe sose más:
előbb volt a kereszt
és aztán a feltámadás.



Miatyánk

- Miatyánk, aki a Mennyekben vagy...
- Igen?
- Ne szakíts félbe, Uram, imádkozom!
- De te megszólítottál.
- Én - Téged? Oh, nem, tulajdonképpen... mi ezt így imádkozzuk: Miatyánk, aki mennyekben vagy...
- Igen, már megint. Megszólítottál, hogy beszélgess velem? Tehát miről van szó?
- Szenteltessék meg a Te neved...
- Komolyan gondolod?
- Mit kell komolyan gondolnom?
- Hogy valóban meg akarod-e szentelni a nevemet. Mit jelent ez?
- Azt jelenti ...azt jelenti... hát Istenem, nem tudom mit jelent! Honnan kéne tudnom?
- Azt jelenti, hogy te engem tisztelni akarsz, hogy egyedülállóan fontos vagyok neked, hogy számodra értékes a nevem.
- Aha. Hm. Igen, így van. Értem. ... Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a Mennyben úgy a Földön is...
- Teszel ezért valamit?
- Hogy legyen meg a Te akaratod? Természetesen! Rendszeresen eljárok a szentmisére, fizetem az egyházi adót és adományt adok a missziók javára.
- Többet akarok: hogy az életed rendbe jöjjön, hogy a rossz szokásaid,
amikkel mások idegeire mész, eltűnjenek; hogy megtanulj másokra figyelni, és másokért gondolkozni; hogy mindenki segítségére legyél...
- Miért pont nekem mondod ezt? Mit gondolsz, hány álszent ül a templomban? Nézd meg azokat!
- Bocsáss meg, azt gondoltam, azért imádkozol, hogy jöjjön el az én országom, és legyen meg az én akaratom. Csak ha Te is azt akarod, amit én, akkor lehetsz a követem.
- Ez már világos. Imádkozhatok tovább? Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma...
- Túlsúlyos vagy, ember! A kérésed kötelezettséget takar, tenni valamit azért, hogy a világon éhező milliók megkapják a mindennapi kenyerüket.
- És bocsásd meg a mi bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.
- És János?
- Ne gyere már te is vele! Tudod, hogy nyilvánosan lejárat, hogy minden alkalommal olyan arrogánsan viselkedik, hogy már dühös leszek, mielőtt egy leereszkedő megjegyzést tesz. És ezt tudja is! Nem vesz komolyan, az idegeimen táncol, ez az alak...
- Tudom, tudom. És az imád?
- Nem úgy gondoltam.
- Legalább őszinte vagy. Jó neked ilyen sok keserűséggel és elutasítással élni?
- Beteggé tesz.
- Én meg akarlak gyógyítani. Bocsáss meg Jánosnak, és én megbocsátok neked. Akkor az arrogancia és gyűlölet János bűne és nem a tiéd. Talán vesztesz némi pénzt: biztosan vesztesz egy darab image-t is, de ez békét hoz a szívedbe.
- Hm. Nem tudom, hogy le tudom-e győzni magam...
- Segítek neked.
- És ne vígy minket a kísértésbe...
- Semmit sem teszek szívesebben, mint ezt. Kerüld azokat az embereket és szituációkat, amiktől kísértésbe esel.
- Hogy gondolod?
- Ismered a gyenge pontjaidat: barátságtalanság, anyagiasság, szexualitás, agresszió, neveltetés. Ne adj a kísértőnek lehetőséget.
- Azt hiszem ez volt a legnehezebb Miatyánk, amit valaha imádkoztam. De most először volt valami köze az életemhez.
- Szép, haladunk előre. Imádkozd nyugodtan végig.
- Mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.
- Tudod mi az amit nagyszerűnek találok? Ha az emberek, mint te, elkezdenek engem komolyan venni, valóban imádni, engem követni, azért, hogy az én akaratomat tegyék. Ha észreveszik, hogy az én országom eljöveteléért végzett munkálkodásuk végül is boldoggá teszi őket.
- Ámen.




Töredékek egy riportból

I.
"...Bevezetés

Néhány hete forrong a Közel-Kelet egy ember hatására, aki váratlanul emelkedett ki a nép sorai közül. Ki ez az ember? Mit akar? A kisiparosok nevében beszél, akik közül való, vagy egy titokzatos személyiségnek engedelmeskedik, akit ő "Atyjának" nevez? Ezek azok az egész világ jövőjére kiható kérdések, melyek tanulmányozására kiküldöttük saját tudósítónkat Palesztinába. Riportsorozatában - melyet lapunk kizárólagos joggal közöl - választ ad ezekre a sokakat foglalkoztató problémákra..."


II.
"...Mit akar Jézus, a názáreti ácsból lett agitátor és csodadoktor?
Galilea, szerda

Mintegy húsz méterre tőlem, vöröses porfelhőben, melyet a körülötte tolongó tömeg vert fel, egy ember beszél. Ez az ember: Jézus, Názáretben volt ács, és harmincévi csendes, munkás élet után váratlanul elhagyta műhelyét s lakóvárosát. Azóta állandóan járja az utakat faluról falura, városról városra. Így nevezi, amit hirdet: "Örömhír".
Már vagy tíz napja kísérem Galilea útjain. Ez a titokzatos ember, úgy látszik, nem ismeri a fáradtságot. Alig fejezte be szavait egy vallásos jellegű gyűlésen, azonnal indul a másik kisváros felé, ahol alighogy köztudomású lesz jelenléte, teljesen önként, minden szervezés nélkül azonnal összegyűlnek az emberek őt hallgatni, és eléje hozzák betegeiket. Csodás gyógyító híre éppúgy megelőzi mindenfelé, mint szónoki tekintélye. Tulajdonképpen Kafarnaumot választotta új lakóhelyéül, ezt a Genezáreti-tó melletti kisvárost, ahová útjai végeztével vissza-visszatér. És innen, a kafarnaumi munkások közül választott ki három embert tanítványul, akik követik őt.
- Róluk még biztosan fognak beszélni. - mondta nekem egyik társuk - Jegyezze fel nevüket: Simon, Jakab és János, s különösen az elsőt nézze meg, akinek Jézus egy melléknevet adott: "Szikla".
Talán kemény koponyájára célzott ezzel, vagy inkább arra a szerepre, melyet ennek az embernek szán az új világ felépítésében, amelyről beszél...?"


III.
"...Rendbontás a jeruzsálemi zsinagógában
Jeruzsálem, hétfő

Botrányos rendbontásra került sor a minap a jeruzsálemi zsinagógában. Egy Názáretből származó vándorprédikátor, név szerint Jézus, akit az emberek egyszerűen csak Gyógyítónak neveznek, a templomban tartott gyújtó hatású beszéde után felforgatta a kereskedők és pénzváltók asztalait, miközben titokzatos, sokat emlegetett "Atyjára" hivatkozott. Személyi sérülés szerencsére nem történt, ám annál nagyobb volt a riadalom. A járókelőket igencsak meglepte a tanító magatartása, mivel a názáreti Jézus rendkívül szelíd ember hírében állt. A közvélemény megosztott az eseménnyel kapcsolatban: egyesek nagy hatású prófétának tartják, mások szerint a radikális "Izrael felszabadításáért" mozgalom tagja, s Róma ellen izgat, egy harmadik vélemény szerint viszont egészen egyszerűen megbolondult. Köztudomású, hogy a római helytartósági börtönben több zsidó elítéltet tartanak fogva, köztük egy Barabás nevűt is, aki a feltételezések szerint ugyancsak az említett felszabadító szervezet tagja volt..."

IV.
"...Poncius Pilátus római helytartó nyilatkozata
Jeruzsálem, kedd

A helytartó úr nem könnyű interjúalany: minden összeköttetésem igénybevételére szükség volt, hogy ma végre bejuthassak az Antónia-várba, ahol Poncius Pilátus jelenleg tartózkodik. Hosszas várakozás után végre a szolgálattevő tiszt bevezet hozzá. A húsvéti ünnepek mindig nagy feladat elé állítják a helytartót, mert a sok ezer zarándok lelkében ilyenkor felfokozódik a rómaiakkal szemben felgyülemlett feszültség. De az idei húsvét alaposan megviselte Pilátust. Fáradt, ideges ember benyomását kelti. A sajtó jelenlétében próbál uralkodni magán, de szavai mégis nyersen törnek elő belőle: - Már négy napja nem hagynak nekem békét azzal a zsidóval! Már pénteken hajnalban idejöttek s felvertek a helyi vezetők, és feltűnő izgatottsággal követelték tőlem, hogy hagyjam jóvá a názáreti Jézus halálos ítéletét. Az ügyben lehetetlenség volt higgadt vizsgálatot lefolytatni. Mindenféle titokzatos vallási törvényükre hivatkoznak, hogy ő istennek mondja magát és ezért meg kell halnia. A nép ott forrongott egész délelőtt. Mivel egy nagyobb zavargás kitörésétől tartottam, úgy véltem, a helyi törvények miatt lemondhatok ez egyszer a római jog alkalmazásáról és jóváhagytam a halálos ítéletet. Amúgy is az államhatalom elleni izgatás alapos gyanúja merült fel. Engedtem nekik, de még azon is vitáztak, mit írassak a keresztfára, meg őröket követeltek a sír elé! "Jól van, legyen!" - mondtam, és végre békén hagytak, a zsidó húsvét pedig szokatlanul csendben zajlott le, nem volt semmilyen zavargás. Még aznap este a főtanács egyik tagja meg elkérte az állítólagos "királyuk" holttestét, hogy hadd temethesse el méltó módon azzal a hírrel, hogy már meghalt. Ki érti ezeket a zsidókat?..."

V.
"...Lángnyelvek a meghalt Jézus tanítványai fölött!
Jeruzsálem, csütörtök

Egy Simon nevű emberrel, a názáreti tragikus sorsú prédikátor követőjével beszélek. Pár nappal mesterük halála után mintegy varázsütésre előjöttek rejtekhelyükről, hatalmas tömegek előtt prédikálnak, s úgy tűnik, örökölték a Názáreti titokzatos tudományát, hiszen ők is csodás gyógyításokat visznek végbe. Mi történt pontosan múlt hétfőn?
- Mindannyian szomorúan ültünk rejtekhelyünkön, rettegtünk, hogy esetleg minket is elfognak a római hatóságok. Ekkor hírtelen megjelent a Mester, s mi még jobban megijedtünk, mert azt hittük, kísértetet látunk. Ő megnyugtatott minket, azt mondta, hogy feltámadt és megmutatta sebeit, sőt, evett is velünk! Aztán eltűnt, minket pedig lángnyelvek borítottak el. Visszaemlékezve úgy érzem, hatalmas erőt kaptam én is a többiekkel együtt. Felismertük, hogy itt nem maradhatunk, hirdetnünk kell az örömhírt, amit Mesterünk, Jézus is hirdetett. Sok dolog még nem tiszta bennem sem vele kapcsolatban, de tudom, hogy nem hiába halt meg s támadt föl. Feladatunk, hogy terjesszük a szeretet parancsát, amit ő is parancsolt nekünk.
Mások Simontól eltérően vélekednek e különös emberről: a közvélemény-kutatások szerint az emberek többsége már nem is emlékszik a vándorprédikátorra, csupán 15%-uknak van sejtése arról, ki volt a názáreti Jézus, ám ők is egymásnak ellentmondó információkat mondtak. Az egyszerű emberek többsége egyetért azzal, hogy nagy hatású tanító volt, de törvényszerűnek tartják, hogy Rómának előbb-utóbb meggyűlik a baja azokkal, akik - szerintük - "nem maradnak nyugton", s csúfos véget ér életük.
Nem tagadom, hogy az én lelkemben is felvetődik a kérdés, mely valószínűleg sok olvasómban felmerül: képes lesz-e ez a tizenkét egyszerű ember a Simon által említett hallatlan nagy feladatot végrehajtani? Képes lesz-e ez a társaság, mely szemmel láthatóan lemond a politika és a hadászat hatalmi tényezőiről és eszközeiről egy olyan világban érvényesülni, ahol ezek a tényezők döntőknek tűnnek? Vajon ezer vagy kétezer év múlva ismerik-e még az emberek Jézus, Simon Péter és társaik nevét? Vajon mit hoz a jövő Jézus követői számára?..."



Weöres Sándor: Tíz lépcső

Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid - a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.
Üzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid - a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid - a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad.


Weöres Sándor: Tíz erkély

A teljes lét: élet-nélküli.
A teljes öröklét: idő-nélküli.
A teljes működés: változás-nélküli.
A teljes hatalom: erő-nélküli.
A teljes tudás: adat-nélküli.
A teljes bölcsesség: gondolat-nélküli.
A teljes szeretet: érzés-nélküli.
A teljes jóság: irány-nélküli.
A teljes boldogság: öröm-nélküli.
A teljes zengés: hang-nélküli.




Wimexek

A wimexek kicsi faemberek voltak. Mindegyik faembert egy Éli nevű fafaragó készítette, akinek műhelye a falu feletti domb tetején állt. Mindegyik wimex más és más volt. Némelyiknek hosszú orra volt, a másiknak nagy szeme, néhányan közülük magasak voltak, mások pedig alacsonyak. De mindnyájukat ugyanaz a fafaragó készítette, és mindannyian ugyanabban a faluban éltek.
A wimexek mindennap reggeltől estig ugyanazt csinálták, matricákat ragasztottak egymásra. Mindegyiküknek volt két doboza: az egyikben arany csillagok voltak, a másikban pedig szürke pontocskák. A wimexek faluszerte mást se csináltak, csak naphosszat ezeket a csillagokat és pontokat ragasztgattak egymásra. A szépek, akiknek a fájuk sima volt, testük jó, mindig csillagokat kaptak. De ha valakinek a fája durva volt, vagy a festék lepergett róla, szürke pontokat kapott a többi wimextől. Az okosak is csillagokat kaptak, meg azok is, akik nagy botokat tudtak a fejük fölé emelni, vagy át tudtak ugrani magas dobozokat. Voltak olyanok is, akik nagy szavakat tudtak mondani, vagy éppen szépen tudtak énekelni; a wimexek ezeknek is csillagokat adtak, amik némelyik wimexet teljesen beborították. Amikor csillagot kaptak, a wimexeket olyan jó érzés töltötte el, hogy gyorsan csináltak megint valamit, hogy újfent kapjanak egy csillagot.
Mások ellenben csak keveset tudtak felmutatni, s így szürke pontokat kaptak. Pancsenelló is ilyen volt. Bár ő is megpróbált magasra ugrani, mint a többiek, de mindig elesett. Amikor elesett, a többiek köréje gyűltek, és szürke pontokat adtak neki. Néha egy-egy ilyen szerencsétlen esés során Pancsenellónak megsérült a fája - ekkor a többiektől újabb pontokat kapott. Ilyenkor próbálta megmagyarázni, hogy miért is esett el, de mentegetőzése esetlenül sült el, és végül újabb szürke pontokat adtak neki. Egy idő után Pancsenellónak olyan sok szürke pontja lett, hogy az utcára sem akart kimenni. Attól félt, hogy valamit rosszul fog csinálni - mondjuk otthon felejti a kalapját vagy belelép egy tócsába - és akkor a wimexek megint egy újabb szürke ponttal válaszolnak.
"Megérdemi a sok szürke pontot" - helyeseltek a faemberek. "Nem jó faember." Egy idő után Pancsenelló hitt nekik. "Nem vagyok jó wimex" - mondogatta. Ha néha mégis elment hazulról, olyan wimexek társaságát kereste, akiknek szintén sok szürke pontjuk volt. Egy napon találkozott egy olyan wimexszel, akihez foghatót még soha nem látott. Nem voltak rajta se szürke pontok, se pedig csillagok. Csak egyszerűen fa volt. Krisztinának hívták. Na nem mintha a wimexek nem próbáltak volna meg rá is matricákat ragasztani, de a matricák egyszerűen nem ragadtak rá. Néhányan csodálták Krisztinát, mivel nem voltak rajta ilyen pontocskák, s rohantak hozzá, hogy csillagokat aggassanak rá. De azok leestek róla. Mások lenézték, mivel nem voltak csillagok, és szürke pontot nyomtak, ám azok is leperegtek. "Ilyen szeretnék lenni" - gondolta Pancsenelló. "Nincs szükségem senkinek a bélyegére." Megkérdezte tehát a matrica nélküli wimexet, hogy neki hogy sikerült ezt megcsinálni. "Könnyen" - felelte Krisztina. "Mindennap elmegyek, és meglátogatom Élit."
"Élit?"
"Igen, Élit, a fafaragót. Ott vagyok vele a műhelyben."
"Miért?"
"Hát miért nem jössz és nézed meg te magad? Menj fel a hegyre, ő ott van." - s ezzel a matrica nélküli wimex megfordult és továbbugrált.
"De biztosan nem is akar velem találkozni!" - kiabálta Pancsenelló, de Krisztina nem hallotta meg. Pancsenelló hát hazament. Leült az ablaknál, és nézte a faembereket, amint buzgón sürögtek-forogtak és adogatták egymásra a csillagokat és pontokat.
"Ez így nem jó." - motyogta magában, és elhatározta, hogy meglátogatja Élit. Felment a szűk ösvényen a hegytetőre, és belépett a műhelybe. Fa szemei kerekre nyíltak a csodálkozástól, mikor meglátta a hatalmas méreteket. A szék akkora volt, mint ő maga. Lábujjhegyre kellett állnia, hogy ráláthasson a munkaasztalra. A kalapács olyan hosszú volt, mint a karja. Pancsenelló nagyot nyelt. "Itt aztán nem maradok" - gondolta, és megfordult, hogy elmenjen. Ekkor hallotta, hogy valaki a nevén szólítja: "Pancsenelló!" A hang mély volt és erős. Pancsenelló megállt.
"Pancsenelló! Milyen jó, hogy látlak!! Gyere, hadd nézzelek meg!"
"Te tudod a nevem?" - kérdezte a kis wimex.
"Hát persze. Én készítettelek." Éli lehajolt, felvette, és egy padra ültette.
"Hmmm..." - mondta a készítő elgondolkodva. "Úgy látszik, rossz jegyeket kaptál."
"Én nem akartam, Éli, igazán mindent megpróbáltam..."
"Ó, előttem nem kell védekezned, gyermekem. Engem nem érdekel, hogy a többi wimex mit gondol."
"Nem?"
"Nem. És téged se kéne, hogy érdekeljen. Kik ők, hogy csillagokat meg szürke pontokat osztogatnak? Ők is wimexek, ugyanúgy, mint te! Az, hogy ők mit gondolnak, nem számít, Pancsenelló. Csak az számít, hogy én mit gondolok. És én úgy gondolom, hogy te nagyon értékes vagy."
Pancsenelló nevetett: "Én? Értékes? De hát nem is tudok gyorsan menni, nem tudok ugrálni, jön le rólam a festék... Miért vagyok fontos neked?"
"Azért, mert az enyém vagy. Ezért vagy nekem fontos."
Pancsenellóra még soha senki nem nézett így. Legkevésbé nem az alkotója. Azt se tudta, mit mondjon.
"Mindennap vártam, hogy elgyere:" - magyarázta Éli.
"Azért jöttem el, mert találkoztam valakivel, akin nem voltak bélyegek."
"Tudom, ő már beszélt nekem rólad."
"Miért nem ragadnak rá a matricák?"
"Azért, mert eldöntötte, hogy az, amit én gondolok őróla fontosabb neki, mint amit a wimexek gondolnak. A matricák csak akkor ragadnak, ha hagyod őket."
"Micsoda?"
"A matricák csak akkor ragadnak, ha azok fontosak neked. Minél inkább bízol szeretetemben, annál kevésbé lesznek fontosak a matricák."
"Nem vagyok benne biztos, hogy értem-e, amit mondasz."
"Majd megérted. De az időbe fog telni. Sok matricád van. Most csak annyi a teendőd, hogy gyere el hozzám mindennap. És hadd emlékeztesselek arra, hogy én törődöm veled."
Éli leemelte Pancsenellót a padról, és letette a földre.
"Ne felejtsd el" - szólt utána Éli, miközben a wimex kilépett a házból - "te értékes vagy, mert én alkottalak téged. És én nem tévedek."
Pancsenelló nem állt meg, de a szívében ezt gondolta: "Azt hiszem, ezt komolyan mondja." És amikor ez megfogalmazódott benne, egy szürke pont lehullott a földre.



Gondolkozz!

...és Isten azt mondta: NEM!

Megkértem Istent, hogy vegye el büszkeségemet, de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy büszkeségemet nem Ő veszi el, hanem nekem kell feladnom azt.

Kértem Istentől, hogy fogyatékos gyermekem legyen egészséges, de Ő azt felelte: nem.
Azt mondta, hogy a lelke egészséges, a teste csak átmeneti.

Kértem Istent, hogy adjon nekem türelmet, de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a türelem a megpróbáltatás mellékterméke.
Nem kapni, hanem megszerezni kell.

Kértem Istent, hogy adjon nekem boldogságot, de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, csak az áldását adhatja ? a boldogság rajtam múlik.

Kértem Istent, hogy kíméljen meg a fájdalmaktól, de Ő azt mondta: nem.
"A szenvedés eltávolít a világi dolgoktól és közelebb visz hozzám."

Kértem Istent, hogy adjon lelki fejlődést, de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a fejlődés az én dolgom.
De hajlandó megmetszeni, hogy gyümölcsöt hozzak.

Kértem Istent, hogy segítsen másokat szeretnem úgy, ahogy Ő szeret engem.
Erre azt felelte: "Látom, már kezded érteni!"

Kértem erőt...
És Isten adott nehézségeket, amelyek erőssé tesznek.

Kértem bölcsességet...
És Isten adott problémákat, hogy megoldjam őket.

Kértem bátorságot...
És Isten adott veszélyeket, hogy legyőzzem őket.

Kértem szeretetet...
És Isten küldött gondterhelt embereket, hogy segítsek rajtuk.

Kértem kegyelmet...
És Isten adott lehetőségeket.

Semmit se kaptam, amit akartam.
Megkaptam mindent, amire szükségem volt.
Az imáim meghallgatásra leltek.




Hogyan rontsd el gyermeked jövőjét?

 1. Kezdd el idejében gyermeked minden igényét teljesíteni! Így egyre inkább elhiszi, hogy a világ köteles őt kiszolgálni.

2. Ha trágár szavakat mond, mosolyogj rajta! Hadd gondolja, hogy így közkedveltségnek örvendhet.

3. Ha a tanáraival vagy az előljáróival összetűzésbe kerül, mindenképpen állj az ő oldalára! Azok ugyanis előítélettel vannak gyermekeddel szemben. Így legalább rájön, hogy nincs egységes norma, erkölcs, tekintély. Ezeket magunk szabjuk meg.

4. Kíméld meg az erőlködéstől! Majd felnőttkorában törjön össze, amikor már kivédhetetlen problémákkal találkozik szembe.

5. Kerüld a ?rossz? szót vele szemben! Ez komplexusokat ébreszt benne. Ha majd aztán disznóságai miatt szembekerül környezetével, meg lesz arról győződve, hogy a társadalom üldözi őt.

6. Szépen rakj rendbe, boronálj el mindent a gyermeked után: szétszórt szobát, konfliktust a tanárral, rossz jegyet, beírást, hiszen neki nyugalomra, megértésre van szüksége ahhoz, hogy felkészüljön az életre vagy az általad elképzelt egyetemre! Így majd megszokja, hogy a felelősséget mindig valaki más cipeli.

7. Hadd olvasson el mindent, ami a keze ügyébe kerül! Csak hadd gyönyörködjék lelke és szeme a ponyvában, pornóban. De ügyelj arra, hogy steril legyen az evőeszköz, és ragyogó a kristálypohár! Hisz annyiféle fertőzés van manapság.

8. Veszekedj feleségeddel/férjeddel minél többet a gyermeked előtt! Így nem éri váratlanul a család felbomlása. Sőt, rájön arra, hogy egy feleség/férj csak 10-20 évig használható.

9. Adj annyi zsebpénzt a gyermekednek, amennyit kíván! Hadd szokjon hozzá, hogy boldog életet csak megfelelő mennyiségű pénzzel lehet élni.

10. Taníts neki, mutass neki más példát, mint amit ott mutatnak, ahová magad küldted! Tökéletes erkölcsi skizofrén lesz belőle.

11. Próbáld meg minden kívánságát kielégíteni! Egy idő múlva ezt már maga intézi el, ha kell, bármi áron.

12. Ne vele töltsd az idődet, hanem keress minél többet, hogy boldogabb életet élhessen, mint amilyet te éltél! Talál majd ő jobb társaságot a családodnál.

13. Tanítsd meg helyezkedni! Az életben erre nagy szüksége lesz.

14. Ha majd valóságos konfliktusba kerül, mentegesd magad: "Sohasem bírtam vele!"

15. Készülj föl a gondokkal teli életre, mert ez biztosan bekövetkezik.

(Larry Christensen nyomán)



A vadlibákról

1. Tény: A vadlibák csoportosan, V-alakban szállnak. Repülés közben mozgatják szárnyukat, s a levegő felhajtóereje fenntartja a következő libákat. Így lehetséges, hogy 71 %-kal hosszabb távolságot tudnak megtenni, mint ha csak egyetlen pár repülne együtt.
Lecke: Ha egymást segítve dolgozunk, s a közösségi szellemben végezzük munkánkat, sokkal gyorsabban és könnyebben érjük el a célt.

2. Tény: Ha egy vadliba kirepül a sorból és egyedül próbál célhoz érni, azonnal lelassul, mert nem segíti őt többé a levegő emelő hatása, amelyet a többi vadliba szárnycsapásai biztosítanak számára. Így gyorsan visszarepül a sorba, hogy repülése könnyebbé váljon társai erőfeszítése által.
Lecke: Ha van annyi eszünk, mint egy kanadai vadlibának, akkor együtt dolgozunk a közösséggel a közös cél érdekében.

3. Tény: Amikor a vezető vadliba elfárad, egy másik veszi át a helyét.
Lecke: A közösségben el kell fogadnunk egymásrautaltságunkat, s a megfelelő pillanatban vagy átvenni a munkát éppúgy, mint a vezetést.

4. Tény: Repülés közben a hátsó vadlibák hangosan gágognak, hogy az elsőket erőfeszítéseikben bíztassák.
Lecke: A közösség nem létezhet szurkolók nélkül, és fontos, hogy a ?gágogás? bíztató legyen.

5. Tény: Ha egy vadliba megbetegszik, két társa leszáll vele, s addig együtt maradnak, amíg meggyógyul vagy elpusztul. A libák ezután visszatérnek saját közösségükbe vagy hármasban vagy már csak kettesben, olykor egy másik közösséggel repülnek, míg el nem érik a sajátjukat.
Lecke: Ha annyi együttérzés lenne bennünk, mint a vadlibákban, átsegítenénk egymást a nehéz időkön, ahogy ők teszik.

Vissza


TV-zsoltár

A TV az én pásztorom,
nincs igényem másra!
Kényelmes fotelokban helyet készít nékem,
a hittől egyre távolabb vezet engem,
lelkemet lerombolja,
Az érzékiség és az erőszak ösvényén vezet,
Szerkesztői nevében.
Járjak bár a keresztény felelősség köntösében,
nem zavar meg semmi,
hiszen a TV velem van,
Kábelei és távkapcsolója megvigasztalnak engem,
ellát minden jóval,
Világiasságom törekvései szerint,
megkeni fejemet
humanizmussal és törtetéssel az anyagiak felé.
Kívánságaimat színig betölti.
Garantált lustaság és nemtörődömség
fog követni engem
életem minden napján.
Én a TV nézők házában lakom időtlen időkön át.
John Pinedo

A kitiltott Isten válasza


Gyakran megkérdezik az emberek a vallások képviselőit: Ha van Isten, miért engedi meg azt a sok szenvedést és bajt, amely sújtja világunkat, benne a sok ártatlan embert és gyermeket? Az alábbi interjú találó választ ad a kérdésre.

Az ismert amerikai lelkész, Billy Graham leányával, Anne Grahammel készítettek interjút az egyik rádióműsorban, amelyben Jane Clayson riporternő megkérdezte őt az utóbbi idők borzalmas eseményeivel kapcsolatban: Hogyan engedhette meg Isten, hogy ilyenek történjenek?

Anne nagyon mély, éleslátásra utaló választ adott:

Úgy hiszem, Istent nagyon elszomorítja, ami velünk történik, ám évek óta azt mondjuk neki: menj ki az iskoláinkból, a kormányunkból, és távozz az életünkből. És Ő, amilyen gentleman, csendben hátrahúzódott.

Miképpen várhatjuk el Istentől, hogy áldását és védelmét adja, ha egyben arra szólítjuk fel, hogy hagyjon bennünket békén? O Hare (akit meggyilkoltak, testét nemrég találták meg) panaszkodott, hogy nem akar imádságot az iskoláinkban, és mi azt mondtuk, rendben.

Azután valaki azt mondta, jobb, ha nem olvassuk a Bibliát iskoláinkban: a Bibliát, amely azt mondja: ne ölj, ne lopj és szeresd felebarátodat, mint önmagadat. És mi azt mondtuk, rendben.

Azután dr. Benjamin Spock azt mondta, ne fenekeljük el a gyermekeinket, ha rosszul viselkednek, mert a kis személyiségük megsérül, és lerombolhatjuk önbecsülésüket (Spock fia öngyilkos lett). És mi azt mondtuk, egy szakember biztosan tudja, miről beszél, és azt mondtuk, rendben.

Aztán valaki azt mondta, hogy a tanárok és az osztályfőnök jobb, ha nem fegyelmezik a gyermekeinket, amikor rendetlenül viselkednek. És az iskola vezetői azt mondták, hogy a tanárok inkább meg se érintsék a diákokat, nehogy ezzel rossz reklámot csináljunk az iskolának, és semmiképpen sem akarjuk, hogy bepereljenek bennünket. És mi azt mondtuk, rendben.

Aztán valaki azt mondta, hagyjuk, hogy diáklányaink abortuszt végezhessenek, ha akarnak, és nem kell, hogy ezt elmondják szüleiknek. És azt mondtuk, rendben.

Aztán egy bölcs vezető azt mondta, mivel a fiúk fiúk, és úgyis meg fogják tenni, adjunk fiú diákjainknak annyi óvszert, amennyit akarnak, és nem kell, hogy erről szüleiknek beszámoljanak. És azt mondtuk, rendben.

Aztán valaki, az általunk jelentős posztra megválasztottak közül azt mondta, hogy nem számít, hogy mit teszünk a magánéletben, ha elvégezzük a munkánkat. Újból egyetértve velük, azt mondtuk, nem számít, mit tesz valaki (beleértve az elnököt is) a magánéletben, amíg van munkánk és a gazdaság jól működik.

Aztán valaki egyre tovább lépett ebben a csodálatban, és meztelen gyermekek képeit publikálta, majd tett még egy lépést, és ezeket elérhetővé tette az interneten. És mi azt mondtuk: rendben, a szabad szólás joga ezt lehetővé teszi számukra.

És aztán a szórakoztatóipar azt mondta, csináljunk tv- műsorokat és mozifilmeket, amelyek az erőszakot, az erkölcstelenséget és a tiltott szexet reklámozzák. És készítsünk olyan zenefelvételeket, amelyek bátorítanak a nemi erőszakra, a kábítószer-fogyasztásra, a gyilkosságra, az öngyilkosságra és a különböző sátáni témákat dolgozzák fel. És mi azt mondtuk, ez csak szórakozás, nincs is rossz hatása, és különben sem veszi senki komolyan, úgyhogy, csak hadd menjenek.

Most pedig feltesszük magunknak a kérdést: miért nincs a gyermekeinknek lelkiismerete, miért nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között, és miért nem okoz nekik problémát, hogy megöljék az idegeneket, osztálytársaikat, saját magukat? Talán, ha elég hosszan és keményen gondolkodunk rajta, ki tudjuk találni. Azt hiszem, elég sok köze van mindennek ahhoz a mondáshoz, hogy amit vet az ember, azt aratja.

"Kedves Isten, miért nem mentetted meg azt a kislányt, akit megöltek az osztályban? Tisztelettel, egy Érintett Tanuló"

És a válasz?

"Kedves Érintett Tanuló! Ki vagyok tiltva az iskolából. Tisztelettel: Isten."

Furcsa, milyen egyszerű az embereknek kivetni, kidobni Istent, zagyvaságnak, értelmetlenségnek tartani üzenetét, aztán csodálkoznak, miért megy a világ a Pokolba.

Furcsa, mennyire elhisszük, amit az újságok írnak, de megkérdőjelezzük, amit a Biblia mond. Furcsa, hogyan mondhatja valaki "Hiszek egy Istenben", miközben a Sátánt követi, aki egyébként szintén hisz az Istenben!

Furcsa, hogy milyen gyorsan készek vagyunk az ítélkezésre, és mennyire nem a megítéltetésre. Furcsa, milyen gyorsan továbbküldjük a viccek ezreit és azok bozóttűzként terjednek a köztudatban, de ha az Úrról szóló üzenetekkel tesszük ezt, az emberek kétszer is meggondolják, mielőtt továbbítanák.

Furcsa, hogy az erkölcstelen, obszcén, durva és vulgáris dolgok szabadon áramlanak a világhálózaton, miközben az Istenről való nyilvános beszédet elnyomják az iskolákban és a munkahelyeken. Furcsa, hogyan lehet valaki Krisztusért lángoló vasárnap és láthatatlan keresztény a hétköznapokban.

Furcsa, hogy jobban érdekel, mit mondanak rólam az emberek, mint az, hogy mit mond Isten felőlem! Gondolkozol?

Add tovább az üzenetet, ha úgy gondolod, hogy megéri! Ha nem, akkor csak szabadulj meg tőle. Senki sem fogja megtudni, hogy ezt tetted.

Azonban, ha kidobod ezt az elmélkedést, akkor ne panaszkodj arról, hogy milyen rossz bőrben van ez a világ!




Oldalmenü
Diavetítő
Naptár